Az átlagéletkor növekedésével, a nagyobb mozgásra és függetlenebb életre való törekvéssel fokozatosan egyre nagyobb jelentősége lett a mozgásszervi betegségeknek, köztük a jelentős arányt elfoglaló térdízületi kopásnak. A fentiekhez hozzájárul még a gyakran erőltetett mozgás, sportolás, melyeknek gyakori velejárója a sérülés, majd a későbbiekben a következményes (szekunder) arthrosis.

A középkor második felében egyre több beteg jelentkezik a reumatológiai vagy ortopédiai szakrendeléseken térdpanasszal, járásnehezítettséggel. Kezdetben a betegek reggel, vagy hosszabb pihenést követően elinduláskor éreznek térdfájdalmat, aztán 10-15 lépést követően "bejáratódik" az ízületük (ez az úgynevezett indulási fájdalom). Később fokozatosan egyre kifejezettebb lesz a mozgás közben hallható recsegés, ropogás, crepitatio. A fájdalom egyre gyakoribb és állandóvá válik, fokozatosan a mindennapok aktivitását is korlátozhatja. A panaszok miatt egyre kevesebbet jár a beteg, ezért izmai sorvadnak, mozgáspályája beszűkül, tehát kontraktúrák alakulnak ki. Egy idő után a betegek botra szorulnak, majd esetleg elérik azt a stádiumot, amikor a gyakori megállási igény miatt ki sem mernek menni a lakásból, házból.

A panaszok kezdetekor, ha felkeressük orvosunkat, a részletes kikérdezést követően, egy esetleges sérülés kizárása után gyakran vizsgálja meg a csípőnket is, adott esetben csak azt röntgenezi le. Ennek oka, hogy fájdalomérző központunk gyakran kisugárzó fájdalmat realizál, így sokszor a csípőízületi elváltozást is egy ízülettel lejjebb (disztálisabban) éljük meg.

Hasonlóan a fájdalom eredete sokszor a gerincben van, egyéb más lehetőségek mellett.

Amennyiben a vizsgálat során elsősorban a térdízület kopása merül fel, a legszerencsésebb, ha orvosunk álló helyzetű térdröntgent készíttet. Még jobb, ha úgynevezett hosszúcsíkos felvétel készül. Ennek jelentősége elsősorban az ortopéd sebész számára van, amikor a filmet megtekintve az ízületi rés vastagságából következtet közvetve a térdízület porcának esetleges elvékonyodására, illetve a combcsont és a sípcsont egymáshoz viszonyított tengelyének állását is vizsgálja.

Mielőtt az elváltozást tovább részletezném, érdemes néhány szót ejteni a térdízület felépítéséről. Mint már korábban említettem, talán szervezetünk legbonyolultabb felépítésű ízülete. Leegyszerűsítve a működését, egy zsanérral szokták modellezni, valójában anatómiája és biomechanikája miatt ennél lényegesen bonyolultabb. A combcsont végén két hengerpalást alakú képződmény alkotja az ízületet, amiket condylusoknak hívunk. A sípcsont tetején, ami közel sík formájú, gördül és egyben csúszik a két fent említett condylus.

1. A térdízület felépítésének anatómiai sémája elölnézetből.

A csontos egyenetlenséget a "C" alakú porcok, a meniscusok egyenlítik ki. Szerepük kettős, egyrészt a felületi kiegyenlítés, másrészt a lépések, tehát a terhelés során keletkező "ütközéseket" tompítása a teherviselő felszín növelésével. Esetleges sérülésük miatt részleges vagy teljes eltávolításuk a fenti funkciók kieséséhez, a csontok ízületi végén elhelyezkedő porc nagyobb igénybevételéhez, tehát korai kopáshoz vezethet. A fent említett csúszó-gördülő mozgás pontos irányításához jelentősen hozzájárulnak az ízületi szalagok. Megkülönböztetünk belső (mediális) és külső (laterális) oldalszalagokat. Lényeges a szerepük a korábban említett combcsont 2 condylusa közül induló és a sípcsonton tapadó első és hátsó keresztszalagoknak. Tulajdonképpen ez utóbbi anatómiai képletek osztják a térdet egy belső (mediális) és egy külső (laterális) részekre.

2. Az alsóvégtag és a combcsont tengelyei

A fentieken kívül még fontosak a térd stabilitása szempontjából a térdízület mozgatásában részt vevő izmok. A vizsgálat során már céloztam rá, hogy az álló helyzetű röntgenfilm esetén érdemes megvizsgálni az ízületet alkotó csontok egymáshoz viszonyított tengelyét. Az alsó végtag tengelye nem egyezik a combcsont hossztengelyével. Ehelyett a csípőízület közepétől a boka közepéig fut és így rendszerint ez a térdízület közepén is áthalad. Tehát ahogy az ábrán is látható, a combcsont tengelye átlagosan 6 fokos szöggel tér el az alsó végtag tengelyétől, és így az előbbi "V" alakban közelít egymáshoz a nagy tomportól a térd felé. Ebben az esetben (vagyis fiziológiás körülmények között) a terhelés 60 százaléka jut a belső részre és 40 százaléka esik a külső félre. Valószínűleg ez is magyarázza a belső oldal gyakoribb kopását. Azonban ha bármilyen okból álló helyzetben a 2 térd egymástól távol van, "O" térdről (genu varum), és amennyiben úgy érnek össze, hogy a bokákat szintén álló helyzetben nem tudja zárni a beteg "X" térdről (genu valgum) beszélhetünk. Durva megközelítéssel a 6 fokos varus helyzet (tehát "O" térd) a belső felszínen, míg 6 fokos valgus állás (tehát "X" térd) a külső félen növeli 80 százalékra a terhelést

A fenti tengelyállások mellett kezdődő panaszok esetén érdemes úgynevezett preventív (megelőző) műtétre (gyakorilatilag a tengely korrekciójára) vállalkozni, mivel a fájdalom így csökkenthető és gyakran a későbbi protézisműtét is megelőzhető.

Forrás - Gyógy-ír - Kisalföld