A szívinfarktus többnyire megjósolható
Utolsó módosítás: 2010. április 30. - 20:33:00
Olvasva: 12949
A szívbetegségek, és így az infarktus kockázatának 90 százaléka megjósolható – jelentette ki Salim Yusuf kutató, a torontói McMaster-egyetem professzora egy sajtótájékoztatón.
– Ez azt jelenti, hogy tehetünk valamit a megelőzés érdekében – tette hozzá. Az eredmények ellentmondani látszanak annak a jelenleg elfogadott véleménynek, mely szerint csupán szívbetegség kockázatának feléért felelősek az ismert rizikófaktorok.
Egy 52 ország több mint 29 ezer résztvevőjének bevonásával készült tanulmány eredményeit az Európai Kardiológiai Társaság konferenciáján mutatták be, amelyből kiderült, hogy a kockázat csaknem biztosan megjósolható, és hogy a szívrohamot előidéző tényezők hatása ugyanaz, akár szegény, akár gazdag országban él valaki, és az is mindegy, melyik etnikai csoportba tartozik. Így tehát a szívbetegségek megelőzése egyszerű és szinte azonos az egész világon.
Két tényező, a rossz és a jó koleszterin rendellenes aránya, valamint a dohányzás felelős a szívinfarktusok kétharmadáért. A többi kockázati tényező a magas vérnyomás, a diabetes, a hasi típusú elhízás, a stressz, a kevés zöldség- és gyümölcsfogyasztás, valamint a napi testmozgás hiánya. Kis mennyiségű alkohol fogyasztása valamelyest csökkenti a kockázatot.
A tanulmányból az is kiderült, hogy a dohányosoknál háromszoros a szívroham kockázata a nemdohányzókhoz képest. Azok a nemdohányzók, akik rendszeresen fogyasztanak zöldséget és gyümölcsöt, heti háromszor edzenek, valamint kevés alkoholt is fogyasztanak, több mint 80 százalékkal csökkentik a kockázatot.
A szívbetegségek több mint 80 százaléka az alacsony vagy közepes jövedelmű országokban fordul elő.
Reuters
Forrás - InforMed.hu
Csakragyertya
Feltöltve: 2010. július 01.
Ezen a rövid videón a csakragyertya alkalmazást és hatását mutatjuk be.
Látták: 11846
Esküvőre felkészítő kezelések
Feltöltve: 2010. június 23.
A Harmónia Életreform Központban jártunk, mivel egy nagyon hasznos szolgáltatásról hallottunk... Íme:
Látták: 2039
Masszázs oktatás a Harmónia Életreform Központban
Feltöltve: 2010. augusztus 16.
A Harmónia Életreform Központban többek között igénybe vehető szolgáltatás a svéd masszázs oktatás és talpmasszázs is.
Látták: 2444
Kapcsolódó
Hírek
- Én nő vagyok, nekem biztos nincs szívinfarktusom!

- Sokan nem ismerik a szívinfarktus tüneteit

- Szívinfarktust gyógyító fehérje

- Azonosították a szívinfarktus kockázatát okozó génvariánst

- A szív tusája - szívinfarktus

- Szívinfarktus: A kávé nem árt a szívnek

- Az antibiotikumok nem hatásosak a szívinfarktus megelőzésében

Oktatás
- Ayurvéda testkezelések, tanfolyam, Ayurvedia, Ayurvédikus Oktatóközpont, Budapest XI., 2012-05-25

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-26

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-27

- Reiki, tanfolyam, Piros Katalin, Budapest I., 2012-05-30

- Reiki, tanfolyam, Szabó Gábor, Budapest V., 2012-06-02

- Nincs iskolai képzés feltöltve.
- kineziológus
- grafológus
- családállítás