Az ősi Kínában az emberek a természetben lezajló folyamatok és azok egymással való viszonyának vizsgálatára nagy hangsúlyt fektettek. A dolgokat nem elkülönült létükben, önmagukban vizsgálták. A világot egy harmonikus, holisztikus egységnek tekintették, amelyben önmagában nem létezhet lény vagy forma (senki és semmi). A létezés csak az őt körülvevő környezethez való kapcsolódás és viszony keretein belül lehetséges. Ezeknek a kölcsönhatásoknak a vizsgálatával, rendszerezésével alkottak meg egy olyan elméletet, ami nagyon jól, átlátható összefüggésekkel modellezi az univerzum bonyolult eseményeit. A természet törvényeinek ezen megfeleléseit alkalmazták a társadalmi jelenségekre is. A jin-jang elmélet legkorábbi írásos emléke a Változások könyvében található.

A jin-jang elve abból az ősi kínai elképzelésből ered, hogy minden emberi, természeti és világegyetemi jelenség két egymással ellentétes (de nem szembenálló) ősprincípiumból áll, a jinből és a jangból.

A jin és a jang fogalma a természet megfigyeléséből ered. A jin eredetileg a hegy árnyékos oldalát, míg a jang a hegy napos oldalát jelentette.


Ahogyan fény és árnyék kölcsönösen feltételezi és kiegészíti egymást, úgy található meg ez a két ellentétes lényeg minden létezésben és történésben.


A jin és jang jelleg tovább bontható jin és jang részekre. Például testünkön a fej (fent) jang, de a fejen az ajak jin (lent). E két elválaszthatatlan fogalom mindig relatív, azaz mindig valamihez viszonyítható csak. Például a Nap fényesebb (jang) a Holdnál (jin), de a Hold fényesebb (jang) a gyertya lángjánál (jin).

Ez a megközelítés fokozatosan olyan gondolatrendszerré fejlődött, amit az élet minden területére alkalmazni lehetett. A hagyományos kínai orvoslásban is a jin-jang elméletet alkalmazták, hogy megértsék az emberi testben lezajló összetett folyamatokat. A betegségek diagnosztikai és kezelési elvei is a jin-jang elméleten nyugszanak. Az elmélet szerint a normál életfolyamatok, az egészség feltétele a jin és a jang közötti dinamikus egyensúly fenntartása. Orvosi értelemben tehát a jin-jang harmónia jelenti az egészséget.
A jin-jang elv legfontosabb jellemzői:

1. A jin és jang párok egymás ellentétei

A jin-jang elmélet szerint minden létezőnek van egy egymással ellentétes jin és jang oldala. Bár a jin és a jang egymással ellentétesek a kapcsolatuk azonban ennél sokkal összetettebb. Ellentétes jellegük révén ezek az oldalak kölcsönösen ellenőrzik és gátolják egymást, ami egy folyamatos dinamikus egyensúlyi állapotot eredményez. Például, a szervezetben a serkentő (jang) és a gátló (jin) funkciók folyamatosan, egymást kölcsönösen ellenőrző dinamikus egyensúlyban vannak. Ha az egyensúly fenntartásában zavarok keletkeznek, akkor az egyik oldal túlsúlya vagy hiánya egészségi problémákhoz vezet.

2. A jin és jang kölcsönösen egymásból keletkeznek és függnek egymástól

A jin és a jang egymást kölcsönösen kiegészítő fogalmak, mert önállóan nem létezik sem jin sem jang, egymástól függnek és csakis a másikhoz viszonyítva értelmezhetőek. Például meleg (jang oldal) nem létezhet hideg (jin oldal) nélkül. Ha pedig nem létezne hideg és meleg, akkor csak egyféle hőmérséklet lenne. A jin-jang elmélet szerint testünk aktivitását (jang) a fizikai forma (jin) táplálja, a fizikai formát pedig a fizikai aktivitás tartja fenn. Egymásra vannak utalva annak érdekében, hogy fenntartsák a kiegyensúlyozott egészség állapotát.

3. A jin és a jang növekedése és változása ciklikusan és kiegyensúlyozottan megy végbe.

A jin és a jang az egyensúlyi állapotot egymás kölcsönös ellenőrzése és gátlása útján tartja fenn. Az egyensúly azonban se nem statikus, se nem abszolút, csak bizonyos határokon belül tartható fenn. Egy időben a jin kiterjed, növekszik, a jang szinte eltűnik, majd azután pedig az ellenkezője történik, ezzel visszatér a kiindulási ponthoz és kezdődik egy újabb ciklus. Erre ismert példa az évszakok változása. A téltől (nagy jin) tavaszig és nyárig (nagy jang) haladva az időjárás hidegről melegre változik. Ebben az időszakban növekszik a jang és csökken a jin. A nyárból az őszön át visszatér a tél, ebben a ciklusban pedig a jang csökken és a jin növekszik. Hosszabb távon a jin (hideg) és jang (meleg) kiegyensúlyozott és harmóniában áll egymással.

4. A jin és a jang átalakul egymásba.

Ha az egyik oldal eléri a szélső értékét, akkor a másik oldal irányába mutató ellenkező irányú átalakulás veszi kezdetét. Például, amikor a nyár eléri a csúcspontját (nagy jang), akkor indul meg az ellenkező irányú változás. A további felmelegedés helyett hűvösebbre fordul az idő. Amikor pedig a tél eléri a leghidegebb állapotát (nagy jin) megkezdődik a felmelegedés. A kínai gondolkodásmód ezt úgy írja le, hogy a jin nyáron születik (nagy jangban), a jang pedig télen (nagy jinben). Ez az átalakulás a forrása minden változásnak, fejlődésnek. Testünkben is állandó ez a jin jang átalakulás, például a serkentő és gátló folyamatok állandóan átalakulnak egymásba, a normál életfolyamatok fenntartása a jin és a jang közötti dinamikus egyensúly függvénye.

A hagyományos kínai orvoslásnak szerves része a csikung. Ez azért van így, mert a csikung gyakorlása szorosan összefügg a jin-jang egyensúly változásaival. A mély nyugalomban (csikung állapot), amit csikung gyakorlás során elérünk és fenntartunk, a test anyagcsere folyamatai egyensúlyba kerülnek, a túl- és alulműködés korrigálódik, elérhetjük a jang és a jin kiegyensúlyozását, vagyis az egészséges állapotot.

A jin-jang egyensúlyi állapot tehát ciklikusan változik. Az ősi tanítások ezeket a ciklikus változásokat öt fázisra osztották. Kínában az öt fázis tulajdonságait leíró a rendszer a vuhszing (wuxing) elnevezést kapta. (Az öt elem elméletként általánosan elterjedt fordítás megtévesztő, hiszen nem elemekről van szó, hanem energia minőségekről)

Az öt fázis elmélete a csikung másik alapvető elméleti alapja.

Forrás - csikung-tanfolyam.hu