Sok diabéteszes beteg tesztcsík segítségével otthon vizsgálja vizeletének glükóztartalmát. A vizeletben glükóz akkor jelenik meg, ha a vér glükózkoncentrációja egyszer is túllépi a veseküszöböt az előző vizelés óta. (A küszöbérték egyénenként változó.)

A napi cukorürítés meghatározása gyűjtött vizeletből történik. Inzulinnal kezelt beteg esetében fél-fél napos vagy 8 órás frakciókat vizsgálunk. A többi betegnek a 24 órás cukorürítését mérjük. A gyűjtés előtt a beteget tájékoztatni kell arról, hogy tartózkodjon a C-vitamin-tabletta fogyasztásától. A gyűjtött vizeletet hűtőben kell tárolni, mert szobahőmérsékleten 24 óra alatt a glükózkoncentráció 30-40 százalékos csökkenése következik be. A gyűjtött vizelet térfogatát pontosan meg kell mérni, mert a laboratórium által meghatározott koncentráció értékéből csak így számolható ki a napi cukorürítés. Jó anyagcsere-beállítás esetén ez kevesebb mint 10 gramm (55 mmol).

A vércukorvizsgálat csak az adott vérvételi időpont anyagcsere-állapotáról tájékoztat. Nem elegendő a rendszeres éhomi vércukor-meghatározás, hanem azt hasznos időnként kiegészíteni étkezések előtti, illetve étkezéseket követő vizsgálattal is („profil" vizsgálat). Az önkontrollos vércukor-meghatározás a diabétesz-gondozásban rendkívül elterjedt és az úgynevezett száraz kémiai eljárás számos változatát használják (D-cont készülékek). A módszer lehetővé teszi a glükózkoncentráció értékét tized mmol/L pontossággal leolvasni, de a tesztcsík felületén lejátszódó reakció pontatlansága viszonylag nagy. Ennek mértéke a beteg szakszerű tájékoztatásával és gyakorlással jelentősen csökkent. Általános elv, hogy az otthon végzett önkontrollos vizsgálat elkezdése előtt a beteget meg kell tanítani a készülék használatára. A mérőberendezést időnként a betegtől függetlenül ellenőrizni, a gyártó által javasolt időközökben kalibrálni és karbantartani kell. A laboratóriumok más, pontosabb módszert használnak a vércukor-koncentráció mérésére. Ezért előfordulhat, hogy ugyanazon vérmintából a két különböző módon történő vizsgálat eltérő eredményt ad.

A vércukor kóros ingadozásainak ellenőrzésére szolgál a hemoglobin A1C és a glikáltfehérje-meghatározás. Ezen anyagok a vér glükóz- és a fehérjemolekuláinak összekapcsolódásával jönnek létre (glikálódás). A HbA1C meghatározása a diabéteszes anyagcsere-állapot ellenőrzési módszere. A HbA1C a glükóz és a felnőttkori hemoglobin (HbA) közvetlen kapcsolódását jelenti. (Hemoglobin: a vörösvértestekben található oxigént kötő és szállító fehérje.) A HbA1C-t képező glikált felnőttkori hemoglobin mennyisége egyenesen arányos és átlagos a vércukorszinttel. Egészséges egyéneknél körülbelül a HbA 3-6 százaléka glikált. Cukorbetegeknél a HbA1C százalékos aránya megduplázódhat vagy megháromszorozódhat, a vércukorszint függvényében.

A glikált hemoglobin a vörösvértestben annak egész élettartama alatt megmarad, így meghatározásával arra kapunk információt, hogy a beteg vércukorszintje az elmúlt 6-8 hétben helyesen volt-e beállítva. Magas érték utal arra, hogy az utóbbi hetek folyamán tartósabb ideig magas vércukorszint állt fenn. Rutin klinikai használatra 2-3 havonkénti ellenőrzés elégséges. Bizonyos esetekben, mint például diabéteszes páciens terhességénél, a terápia radikális megváltoztatásánál 2-4 hetes intervallumban ajánlatos a vizsgálatot elvégezni.

A vizsgálatot csak alvadásban gátolt vérből lehet elvégezni, mivel a hemoglobin-molekulát vizsgáljuk. A diabéteszes beteg beállítását az alábbiak szerint jellemezhetjük a HbA1C százalék alapján:

• 6-8 nagyon jó
• 8-9 jó
• 9-10 kielégítő
• 10 felett rosszul beállított

A vizsgálat jól tükrözi a betegek diétás fegyelmét is. Magas értéket kapunk azoknál a betegeknél, akik általában nem járnak rendszeres ellenőrzésre, de ügyelnek arra, hogy betartsák a diétát közvetlenül az ellenőrző vizsgálat előtt, hogy az orvosuk meg legyen elégedve azzal, hogy normális a vércukorértékük és a vizeletük cukormentes.

A hemoglobinon kívül más fehérjék is glikálódnak a vércukor-koncentráció függvényében. Ezek mennyiségét mérjük a szérum fruktózamin-vizsgálata során. Értéke rövidebb ideig, 2-3 hétig tükrözi a beteg vércukorszintjének alakulását, illetve anyagcsere-állapotát. Jól beállított cukorbetegeknél 3 mmol/L alatt van.

A cukorbetegség egyik szövődménye a vese károsodása, melynek során a vizeletben fehérje jelenik meg. A mai laboratóriumi módszerek lehetővé teszik már kis mennyiségű vizelettel ürülő fehérje (mikroalbuminúria) koncentrációjának meghatározását és ezen keresztül a vese károsodásának korai felismerését. Korai stádiumban felismert vesekárosodás gyógyszerrel kezelhető, a folyamat lassítható. A vizsgálathoz 24 órás gyűjtött vizelet szükséges, konzerválóanyagot ne tartalmazzon! A vizelet térfogatának pontos lemérésével és közlésével a a vizelettel ürített fehérje napi mennyisége megállapítható. Egészséges esetben ez 20 milligramm/nap alatt van, mikroalbuminúria esetén 20-200 mg/nap, ennél magasab érték már előrehaladott vesekárosodást jelez. A vizsgálatot fél-egyéves időközönként érdemes elvégezni ezen szövődmény felderítésére.

A leírtakból kitűnik, hogy a laboratóriumi vizsgálatok milyen széles körben segítik a cukorbetegség diagnosztikáját és az anyagcsere-állapot ellenőrzését. A cukorbetegek gondozása a laboratórium és a diabetológus szakorvos szoros együttműködését igényli.



Forrás - Gyógy-ír - Kisalföld