Horoszkóp

2011. május 30.- június 5.
Horváth Tünde
asztrológus
Horváth Tünde
Kos

Kos

(március 21. - április 20.) Az utóbbi időben sok minden magától megoldódott, köszönhetően a jupiteri energiáknak, a jegyváltása miatt ezek most megritkulnak, illetve most elsősorban az anyagi nehézségekben hozhat könnyebbséget. Váratlan események zavarják meg a hetet, amik nagyrészt keresztülhúzzák a számítását, viszont hosszabb távon anyagi előnyöket hozhatnak. (talán egy nem várt utazás, tanfolyam, iskola, hivatalos okirat) Óvatosan közlekedjen, teste most érzékenyebb az átlagnál, könnyen sérülés érheti.
Bika

Bika

(április 21. - május 20.) Romantikus hangulattal indul a hét, ennek elmúltát pedig a Jupiter kompenzálja, még ha nem is úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezte, valahogy most nem tudja ez sem felmérgesíteni, a szokásosnál is nyugodtabb. Használja ki ezt az időszakot, örüljön, hogy el tudja fogadni az életet olyannak, amilyen éppen. Még a sok munka miatt se elégedetlenkedik, pedig lélekben már nyaral. Munkahelyi vágyait próbálja megvalósítani, új célokkal új magasságokat érhet el.
Ikrek

Ikrek

(május 21. - június 21.) A Merkúr jegyváltása helyrebillenti az utóbbi időben felborult egyensúlyát. Újból elemében van, társaságra vágyik, beszélgetni, vitatkozni, meggyőzni, megoldást találni… Könnyebben megy most az anyagi teremtés is, akár nem várt bevételhez is juthat (talán épp egy rég elfeledett munkája által) Jó most otthon lenni, az elengedés helye itt van a jegy szülötteinek. Vegye elő a régi fényképeket, utazzon vissza az időben, hagyja, hogy a képek által előhozott emlékek átjárják, élvezze, vagy csak figyelje a kellemes/kellemetlen érzeteket, és ha menni akarnak (mert egy idő után akarnak majd), engedje útjára őket.
Rák

Rák

(június 22. - július 22.) Szerelem, szenvedély, alkotás, teremtés felváltva hullámzik át. A hét második felében kellemes romantikus hangulat is kíséri mindezt. Legfőbb hiányosság most az életében, hogy nem mehet kedvére kirándulni, sétálni, a sok munka megakadályozza ebben. Maximum lélekben szárnyalhat, ott viszont profi módon teszi. De valahol annyira nem is bánja, hisz anyagi kereti szűkösek, nem ez a nyaralás időszaka. Tűzzön ki célokat, határidőkkel, fűzze fel erre a láncra a nyarát, könnyebben fogja tudni megteremteni a vágyait.
Oroszlán

Oroszlán

(július 23. - augusztus 22.) Bármerre indulna, falakba, nehézségekbe ütközik. Vizsgálja meg, jó felé próbál-e menni, az akadályok sose véletlenek. Vagy a félelmeinkkel gyártjuk, amiktől beleakadva szabadulhatunk meg, vagy a sors így próbál meg visszaterelni utunkra. Kíváncsisága most segíthet mindezt kideríteni. Ha extra bevételhez jut, érdemes az otthonába beruháznia. Belső feszültségét túl régóta nyeli, előbb-utóbb ki fog törni, minél tovább fojtja el, annál nagyobb lesz a kitörés okozta „kár”. Ne gyűjtögesse a sérelmeket, attól sajnos nem múlnak el, hasznosabb megbeszélni.
Szűz

Szűz

(augusztus 23. - szeptember 22.) Kicsit mintha megállt volna az idő. Olyan érzés, mintha mindenből kimaradna, mintha elfelejtette volna a világ, hogy Ön is létezik. Egy senki földje, maga a Csend. Érdemes ebben az állapotban körülnézni, hisz ilyenkor nem zavarja meg semmi, nem befolyásolja semmi, csak a maga ürességében van. Ha az ember innen „kinéz”, sok mindent megláthat, többek között saját magát, szinte egy idegen, befolyásmentes lény szemével. Ha nem ijed meg ettől az állapottól, hatalmas felismerésekkel gyarapodhat, sok minden oka mutatkozik meg most kendőzetlenül. Még akkor is, ha maga ez az állapot nem épp kellemes. Nyugodtan nézelődjön, el fog múlni. Ez is, mint minden…
Mérleg

Mérleg

(szeptember 23. - október 22.) Nem túl kellemes időszak, mikor az ember a falakat, gátakat tapasztalja sorban. Ráadásul, noha a Jupiter jegyváltása feszültségek és problémák megszűnését eredményezi, ezt szinte észre se veszi. Ha nem jön kintről, gyárt magának. Kis figyelem kell csak hozzá, hogy észrevegye, ezek már csak délibábok. Lelki problémák, félelmek feloldásának ideje ez, de csak akkor sikerülhet, ha meglátja, nem a külvilág teremti. Környezetváltozás segítheti ki ebből az ördögi körből, menjen, utazzon el, ha teheti, de egy jó nagy séta is hasznos lehet. (de vigyázat, ha a problémák elől fut, azzal nem old meg semmit)
Skorpió

Skorpió

(október 23. - november 21.) Ha költözni akar, most nézzen körül, remek időszak az otthonváltásra. Hallgassa meg párját, tervezzenek közösen, a szerelem, szenvedély, lelki mélységek megélése felszabadít olyan energiákat, amik megvilágítják a pofon egyszerű megoldásokat. Ha ez egy új vállalkozás, akkor vágjanak bele. Nem a logika az, ami most a megoldást hozza, sokkal inkább a hitének, gondolkodásának változása. Ha mindig ugyanonnan nézi a problémát, nem mutatkozik meg az teljes valóságában. Reális képet akkor kapunk, ha (akár barátunk, társunk, vagy egy idegen szemén át) minden oldalról körbejárjuk. Ne féljen segítséget kérni, az sose a gyengeség, hanem a bátorság jele.
Nyilas

Nyilas

(november 22. - december 21.) A szokásosnál sokkal jobban ragaszkodik az elképzeléseihez, mintha elvesztette volna legendás rugalmasságát. Ráadásul az Újhold, ami segíthetne elengedni a nehezékeket, érzelmi hullámvölgyben találja. Két lehetőség van, vagy ragaszkodik mindenhez (a fájdalmaihoz is) vagy kidob mindent, azt is, aminek még nincs itt az ideje. Selejtezésnél koncentráljon elsősorban a kézzel fogható dolgokra, egy lomtalanítás sose árt. Otthonában ideje pár dologtól megszabadulnia, ami miatt nem fér az életébe a változás.
Bak

Bak

(december 22. - január 20.) A Bakok meglepő módon az újítás élére állnak. Bátran kidobnak minden elavultat, bevállalják akár a gyökeres változást is. Megéri, mert a jupiteri energiák csak erre várnak, szinte piros szőnyeget terítenek a változás lábai elé. Csak rá kell lépni, a többi már megy futószalagon. Titokzatos, kiismerhetetlen, nagy meglepetést okozva ezzel a környezetének. Gondolkodása, hite szárnyakat kap, kitágul. Folytassa bátran, nemcsak a külvilágot döbbenti meg ezzel, saját csodáit is beengedi az életébe.
Vízöntő

Vízöntő

(január 21. - február 19.) Most sok minden újjászülethet Önben, határt mindössze félelmei szabhatnak. Ha a félelmek mélyére akar jutni, nézzen körül gyermekkorában, apjával, párjával való kapcsolatában. Keresse meg a párhuzamot a kettő között, felismerései a félelmek oldódásához vezethetnek. Ha szembenéz velük, továbblép, nem marad el a jutalom sem, egy teljes újjászületés által. Ne feledje, a születés fájdalommal jár, ideje pedig akkor jön el, ha már kinőttük az aktuális helyünket. A lassan araszoló hernyóból, miután kibújt, kisimította, megszárította összegyűrt szárnyait, gyönyörű, nagy távolságokat bejáró pillangó lesz.
Halak

Halak

(február 20. - március 20.) A héten mintha nem mozdulna semmi, mintha megállt volna a változás. Nem más ez, csak az erőgyűjtés, figyelem ideje. Az egyedüli segítség az, amiben a Halak a leginkább otthon van, a megérzések, beleélések, hatodik érzék. Engedje, hogy csak ezek irányítsák most az életét, ahol csak lehet, a logikáját tegye félre. Felerősödő logikája, agyalásai így is lehet, hogy elsöprik halkan, a háttérben suttogó belső énjét. A hét elején született ötleteit a hét második felében meg is tudja valósítani.

Akciós ajánlatok

  • Nincs egyetlen akció sem!