Horoszkóp

2011. augusztus 1. - augusztus 7.
Horváth Tünde
asztrológus
Horváth Tünde
Kos

Kos

(március 21. - április 20.) Egy réges-régi esemény bukkan fel a múltból, ahol az erő, erőszak komoly szerepet játszott. Talán most jött el az ideje elengedni az egészet, megbocsájtani vagy megbocsájtottá válni. Tegyen meg mindent érte, a párkapcsolatára fog erősen kihatni. Kellemetlenül fogja érinteni egy barátja tette, komoly csalódást okoz. Engedje, hogy átalakuljon a baráti köre, mennek régiek, jönnek újak, velünk együtt alakul az is. Sok dolga van, segítsége nincs, elfáradt. Nézzen egy jó filmet, hallgasson jó zenét, olvasson jó könyvet, most nemcsak a testi, hanem a szellemi kikapcsolódás is kell, a fáradtság mélyen gyökerezik. „Utazzon” el egy másik világba, akár egy álomvilágba is jó, szabadítsa ki a lelkét.
Bika

Bika

(április 21. - május 20.) A Bikákkal megállt az idő. A korábbi pörgésnek most az ellenkezője játszódik le vele. Lehet ellene tenni, de nem érdemes, most mintha láthatatlan fal venné körül. Forduljon befelé, mert majd észreveszi, hiába is ugrik neki mindennek és mindenkinek, a várt reakciók el fognak maradni. Olyan érzés, mint lyukas vödörbe vizet merni, a rengeteg erőbedobásnak szinte semmi haszna. Próbálja az erejét megtartani és belső utazásra fordítani. Párja nagyon erősen uralja, szinte lebénítja. Próbáljanak minél többet beszélgetni a feszültség feloldására. Barátaira számíthat, tervezzenek közös programokat.
Ikrek

Ikrek

(május 21. - június 21.) Felerősödnek egzisztenciális félelmei, szinte minden gondolatának ott leli a végét. Legkönnyebben ezeket a félelmeket a családja oszlathatja el, fordítsa feléjük figyelmét, míg elmúlik az extrém aggódás. Ha nem koncentrál rá, könnyebben megtalálhatja a megoldás is. Különösen érzékeny, anyáskodó, folyton kell valaki, akiről gondoskodhat. Vajon miről tereli ezzel el a figyelmét? Mert ez leginkább pótcselekvés. Belső hite, otthona és munkahelye, ez a háromszög, ami a kitaposott háromszöge gondolatainak. Ha ez út lenne, már nem nőne fű rajta, annyiszor végigjárta már a lehetőségeket. Csakhogy a sorsnak sokkal nagyobb a fantáziája a miénknél, ha elengedi a mókuskereket, meg tudja majd mutatni a megoldást. Ne próbálja meg kitalálni, mi is fog történni, irányítani meg pláne ne, hagyja, hadd jöjjön, ami már rég kész van.
Rák

Rák

(június 22. - július 22.) Mint egy király vagy királynő, úgy uralkodik otthonában. Ne feledje, a tiszteletet jobb kiérdemelni, mint kiharcolni. Ha a félelem az oka, csak eljátsszák a szerepet. Nehézkes a mozgása, vagy csak simán nagyon lusta lett, pedig tudja, a mozgás jót tesz, még sincs ereje rá. Most nem a fizikai erő, amivel teremteni lehet, hanem ha eltervezi, érzi és elengedi. Gondolja végig, élete során mi minden szeretett volna lenni, milyen céljai voltak. Egész kisgyerek kora óta. Vajon van köztük aktuális? Esetleg meggondolandó? Gyerekként még sokkal tisztábban látjuk életfeladatunkat, érdemes néha visszanézni az akkor vágyainkhoz.
Oroszlán

Oroszlán

(július 23. - augusztus 22.) Ez most az Oroszlánok hónapja. A Nap a jegyükben jár, ráadásul uralkodó bolygójuk is, ha ügyesen használja az energiákat, sikeresen teremthet, feltöltődhet. Lényeg az, hogy ne a felesleges, kilátástalan tervekbe töltse az erejét. Ne csak a logika döntsön. Anyagilag most visszaüthet túlzott bőkezűsége. Alighanem kimerült a kassza, bár ez ritkán akadály az Oroszlánnak, megy tovább a maga útján. Jól teszi, a bátorság, hit hatalmas teremtő erővel rendelkezik. Nem érdemes most csak a célokba irányítani minden energiát, bármennyire is kecsegtető a kilátás, a végeredmény már nem lesz ilyen szép. Ossza meg erejét családja és munkája között!
Szűz

Szűz

(augusztus 23. - szeptember 22.) Félénk, bizonytalan magában, nehezen hoz döntést. Szeretne a környezete szeretetében fürödni, de sokkal magányosabb, mint máskor. A munka lehet az oka, túl sokat áldozott rá. Szeretethiányán párja tud legjobban enyhíteni. Töltsenek minél több időt együtt. Ha még nincs párja, most nyitott szemmel járjon, mert megtalálhatja. Barátai magára hagyták, vagy épp nyaralnak, ne nehezteljen rájuk, inkább nézze meg, miért nem nyaral velük. Lesznek a jegy szülöttei között, akik szerelmi csalódást élnek éppen át. Engedje magába az érzést jó mélyen a fájdalommal együtt, akkor el fogja tudni engedni.
Mérleg

Mérleg

(szeptember 23. - október 22.) Jól figyeljen, mert fontos találkozásban lehet része, ami nem biztos, hogy most, de változtathat majd az életén. Ne kerülje a társaságot. Sok pénzre lenne szüksége a terveihez. Legyen óvatos, mindenáron azért ne akarjon meggazdagodni. Otthonában komoly feszültségek lehetnek, a retrográd Merkúr pedig szerdától a megbeszélést sem biztos, hogy segíti. Hallgasson inkább a megérzéseire. Alkosson, teremtsen valami újat, különösen a munkájában adódik erre komoly lehetőség. Ebből az anyagi igényeit is kielégítheti majd.
Skorpió

Skorpió

(október 23. - november 21.) Hatalmas belső feszültség jellemzi a hetet. A vágyak és a történések egyáltalán nincsenek összhangban. Úgy érzi, vágyai hatalmas áldozatot követelnek, amihez nem érez elég erőt. Tenné, de nem meri, fél a következményektől. Belső őrlődése a kapcsolataira is rányomja bélyegét. Komoly félreértések, hallgatások nehezítik, hogy szót értsenek. A Skorpiók, ha akarják, pontosan tudják, mi jár partnere fejében, mire lenne szüksége. Ne a bosszú, a fájdalom irányítsa a tetteit, próbáljon előremutató megoldást találni, a bosszú csak újabb körökre ítéli.
Nyilas

Nyilas

(november 22. - december 21.) Magányos időszak, ami befelé fordulásra ösztönzi vagy kényszeríti. Ráadásul anyagilag se előremutató időszak. Mozduljon ki, utazzon, menjen, kommunikáljon, ismerkedjen. Feltöltődhet még az apai energiák által is. Sok mindent kapunk szüleinktől, az erőt, energiát, célokat az apától. Fedezze fel ezeket, akár úgy is, hogy végiggondolja életét egész kicsi korától és megkeresi az apával töltött felemelő időszakokat. (mindenki talál, az is, aki úgy gondolja, nem volt ilyen) Aztán vesse minden erejét a vágyaiba, főleg a meg nem valósult (akár gyerekkori) álmaira koncentráljon. Anyagi segítséget a külvilág nyújthat most, ha szüksége van rá.
Bak

Bak

(december 22. - január 20.) Anyagi helyzete hullámzó, kedve nem mondható jónak, úgy érzi, becsapták. Akár egy konkrét eset is napvilágra kerülhet, ami hiszékenységéből fakadó hátrányt okozott. Otthonában felfordulás, viták jellemzőek, amit a nehezen alkalmazkodó Bakok nem igazán tolerálnak. Minden belső problémáját most párjára vetíti, többek között innen is erednek a viták. A Merkúr fényszöge a Neptunhoz még rátesz egy lapáttal, félreértéseket, elhallgatásokat okozva. Sikerélménye munkahelyén, munkájában jelentkezhet, jó ötletei termékeny talajra találnak. Barátai rávehetik a változtatásra, kimozdulásra, kizökkenésre, tartson velük!
Vízöntő

Vízöntő

(január 21. - február 19.) Váratlan helyzetben találja magát, de hét közepén kiderül, a Neptun visszatérése hozta, megoldandó feladatot rejt a „csomag”. Előkerülnek a félretolt dolgok. Munkája, céljai, anyagi helyzete foglalkoztatja, céljai átrendezésével ez utóbbi javulhat. Közlekedjen óvatosan, a belső feszültsége itt találhat kiutat, bosszúságot okozva. Meggyőzőképessége, kommunikációja most nagyon erős, rámenős, lehengerel mindenkit. Csak vigyázzon, nehogy csalódást okozzon másoknak, könnyen félrecsúszhatnak most a szavak. Munkájában is derülhetnek ki tévedések, homályos dolgok. Forduljon a nem látható világ felé, cserélje le a háromdimenziós valósnak hitt világ ködös dolgait az amúgy se látható, csak érezhető igazságokra.
Halak

Halak

(február 20. - március 20.) A teremtés ideje, szóval, szívvel, teljes önvalóval. Vigyázzon, a szavak nehogy félreérthetőek legyenek. A Jupiter támogatja most a Halakat, saját uralkodó bolygójuk kisimíthatja az árkokat. Keményen küzd az anyagiakért, de ez elvonja a figyelmét azokról, amiket teljesen ideje lenne elengednie. Munkahelyén, munkában komoly akadályok, nehézségek jöhetnek, lesz, aki el is veszíti állását. Szüksége lesz az analizáló, rendszerező tehetségére, hogy megbirkózzon a feladataival. Minden új ötlet, gondolat megvalósulása attól függ, helyet, teret tud-e adni neki az életében, régi, halálra ítélt, túlhaladott dolgok elengedésével. Barátai nem értik meg, csalódás érheti. Próbálja idejét úgy beosztani, hogy barátokra, munkára, vágyakra is jusson, mert a barátságok rovására mehet az egyensúly eltolódása.

Akciós ajánlatok

  • Nincs egyetlen akció sem!